Most néztem meg a gépemen a The Curious Case of Benjamin Button (2008) című David Fincher filmet Brad Pittel és Cate Blanchettel, eredeti hanggal, magyar subbal. Nem igazán tudom, mint mondjak, de már kezd összeállni. Miért van az, hogy egy jó könyvről való véleménynyilvánításhoz napok, hetek, hónapok, évek szükségesek, egy jó film esetében viszont elég pár perc? Talán azért, mert a film megmondja, mi hogy van, elmondja a történetet, látod magad előtt a dolgokat, és a végén csak el kell gondolkodnod a csattanót, amit már megtehetsz a film közben is, a párbeszéd nélküli részeknél is. A könyv esetében magad alkotod meg a szereplőket, hozzáraksz magadban pár sort, illetve elveszel belőle, ugyanis nem emlékezhetsz minden betűre. Feldolgozod, elképzeled, megalkotod és csak ezek után foglalkozol a mondanivalójával. Hoppsz, most nem is erről akartam írni... Ááá, megvan, összeállt a vélemény a filmről: It was beautiful!

A filmet F. S. Fitzerald azonos című műve ihlette. Ezt ugyan nem olvastam, de a szerzőtől mindenkinek feltétlenül ajánlom A nagy Gatsby-t.

Lássuk a történetet: Az I. világháború végén egy gyermek jön világra, anyja élete árán. Egy gyermek, aki (talán egy órásmester végtelen szomorúságából) 80 évesnek születik, és azután ahelyett, hogy öregedne, fiatalodik. Apja szörnynek tartja, és egy öregek otthona lépcsőjére teszi. A kisfiú családra lel, nevelik, gondozzák, barátokat talál. Különféle barátokat. Egy idős hölgyet, aki zongorázni tanítja, egy tengerészt, aki hajóra és bordélyházba viszi, és egy kislányt, aki meglátja az öreg testben a kisgyereket. Amikor a fiú, Benjamin 17 éves lesz, útra kel, hogy világot lásson. Megjárja a II. világháborút, nőket ismer meg, de végül hazatér, és gyerekkori barátja, Daisy után sóvárog, aki közben balett táncos lett. kisebb bonyodalmak után egymásra találnak, éppen akkor, amikor nagyjából egyidősek, gyermekük születék és... Állj! Ennyit a boldogságról, ugyanis Benjamin lelép, amikor kislánya 1 éves lesz. Nem akar fájdalmat okozni nekik azzal, hogy egyre fiatalabb lesz.Lelép hát, megjárja Indiát, egyszer még visszatér, amikor külsőre nagyjából 15 éves, találkoik saját lányával, utoljára öleli a szeretett nőt, és kész. Megszakad a napló. Az írást Caroline, Benjaminés Daisy lánya olvassa felnőttként, anyja halálos ágyánál. Ekkor tudja meg, hogy ki is volt az apja. Az öreg Daisy még van olyan kedves és befejezi a történetet. Benjamin, amikor kisebb, kb 8 éves lett, elmeháborodott lett, gyermekagya nem bírta feldolgozni az egész életnyi tapasztalatait. Daisy vele maradt, ápolta, vigyázott rá, és akkor is éppen a csecsemő-Benjamint ringatta, amikor az utolsó pillantásával ránézett (Daisy szerint felismerte) majd örökre lehunyta két szép kék babaszemét. Jelen: Daisy a történet elmesélése után örök álmba szenderül.

Benjamin Button karaktere elképesztő volt. A naív nagypapa, a mindenttudó gyerek és ami közötte volt. nem félt semmitől, csak attól, hogy fájdalmat okoz Daisynek és a lányának. Beletörődött abba, hogy őt másfelé sodorja az ár, mint a többi embert. Azt írta az öregek otthonára, hogy csodálatos hely volt a felnövéshez. vajon hányan értenének vele egyet...? Életében voltak más nők is, de mindig Daisyhez tért vissza. A lány és az idősek otthona volt a két állandó pont az életében. A különös életében...

Mit ne mondjak, elég furcsa volt az ólomkatonákkal játszó 70 éves nagypapi. Szerintem elég jól el lettek találva a kontrasztok. Néhány nagyon megindító jelenettel is találkozhatunk:
1. Egy ideje már együtt élnek. Daisy tánciskolájában vannak, egy tükrös teremben.
Daisy: "Azon gondolkodtam, ha te 1918-ban születtél, akkor mosrt 49 éves vagy. Én pedig 43 vagyok. Majdnem ugyanolyan idősek vagyunk. A közepén találkoztuk."
Benjamin: "Végre megtaláltuk egymást. Várj egy kicsit (belenéznek a tükörbe) emlékezz arra, amilyenek most vagyunk"
2. Daisy terhes.
Benjamin: "Hogyan lehetnék az apja, ha én a másik irányba megyek? Ez nem igazságos a gyerekkel szemben. Nem akarok a kistestvére lenni."
3. Benjamin visszatér, kb 15-17 évesnek néz ki.
Daisy: "Annyira sokat fiatalodtál."
Benjamin: "Csak kívül."
4. Benjamin kisgyerek, nem emlékszik szinte semmire. Daisy vele él.
Benjamin: "Néha úgy érzem, rengeteg dolgot láttam már, csak nem emlékszem. Olyan, mintha egy egész élet lenne mögöttem, de nem emlékszem, hogy milyen volt."
Daisy: "Sok dolog van, amire néha nem emlékszünk."



A rendező, David Fincher nevével olyan filmeknél találkozhatunk, mint a Hetedik, a Harcosok klubja, vagy a Zodiákus. Háromból kettő Brad Pitt film. Nem is csoda, hiszen jó barátok a színésszel. Eredetileg rendezett volna olyan filmeket is, mint a Kapj el, ha tudsz, a Fekete Dália, vagy a Pókember. Gyerekkorában egyik szomszédja George Lucas volt :D
Rendezői védjegyek: a jelenetekbe gyakran vág be nem feltétlenül odaillő képkockákat. Fincher gyakran ábrázolja szereplőit árnyékban, ahol az arcuk nehezen kivehető. Gyakran használ gyengén bevilágított jeleneteket, filmjeinek színvilága jellemzően sötét, komor, zöldeskék. (A rendezőről az infókat innen csentem: http://filmhirek.wordpress.com/2007/06/08/dosszie-david-fincher/
Nem kérdeztem meg, úgyhogy ne köpjetek be, légyszi :P)

Jó film volt, szívszorító történet, miegymás... de a tejszínhabon a cseresznye mégiscsak Brad Pitt! Imádom, helyes és tehetséges egyszerre. Imádom, mert megszabadult Jennifer Anistontól, akit utálok. Imádom, mert tündéri a kislánya. Imádom, mert szuper filmjei vannak. Nézzétek csak meg a Szenvedélyek viharában-t, az Ocean's triológiát, vagy a Mr. és Mrs. Smith-t. Bámulatos, hogy tudta eljátszani ebben a filmben Benjamin egész életét. Még csak 16 éves vagyok, de már a tavalyi énemet nem tudnám eljátszani... nyilván ezért nem vagyok egy színitársulat tagja, és ezért van időm ennyit írni... A maszkírozása nagyon jó lett. Remélem Brad nagyon sokáig fog élni, és akkor is akkor is ilyen gigászi filmekben fog szerepelni, amikor már nem kell maszkírozás egy 70 éves karakter eljátszásához!
Cate Blanchett, hiába Oscar-díjas, nem hatott meg. A szerepe unszimpatikus volr, a játéka meg átlagos. De lehet, hogy csak azért, mert egyetlen női hírességet sem kedvelek igazán. Aki nagyon tetszett még, az Queenie volt, a színesbőrű pótmama, akit Taraji P. Henson alakított (szerintem kiválóan, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy Brad Pitt mellett őt jelölték még Oscar-díjra).

Apropó, Oscar pajtás:
Oscar-díj (2009) - Legjobb film jelölés: Kathleen Kennedy, Frank Marshall, Ceán Chaffin
Oscar-díj (2009) - Legjobb rendező jelölés: David Fincher
Oscar-díj (2009) - Legjobb operatőr jelölés: Claudio Miranda
Oscar-díj (2009) - Legjobb női mellékszereplő jelölés: Taraji P. Henson
Oscar-díj (2009) - Legjobb adaptált forgatókönyv jelölés: Robin Swicord, Eric Roth
Oscar-díj (2009) - Legjobb jelmeztervezés jelölés: Jacqueline West
Oscar-díj (2009) - Legjobb látványtervezés jelölés: Donald Graham Burt, Victor J. Zolfo
Oscar-díj (2009) - Legjobb vizuális effektusok jelölés
Oscar-díj (2009) - Legjobb hang jelölés
Oscar-díj (2009) - Legjobb vágás jelölés: Angus Wall, Kirk Baxter
Oscar-díj (2009) - Legjobb smink és maszk jelölés: Greg Cannom
Oscar-díj (2009) - Legjobb filmzene jelölés: Alexandre Desplat
Oscar-díj (2009) - Legjobb férfi alakítás jelölés: Brad Pitt


Szerintem szép film volt. Anyukám, aki leragadt a régi magyar filmeknél és a Jóban Rosszbannál, mikor elmeséltem a történetet, így reagált: Mi ez, mese?

Mindegy, itt az a fontos, amit én mondok, és... Nézzétek meg!

A film zárósoraival búcsúznék:
"Néhány ember azért született, hogy a folyó partján üldögéljen, néhányan azért, hogy megcsaphassa őket a villám. Néhányuknak jó érzéke van a zenéhez. Vannak, akik művészek. Vannak, akik úsznak. Vannak, akik értenek a gombokhoz. Néhányan színészek. Néhányan pedig... anyák. És vannak, akik táncolnak."

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.